Ravatalban párzó

amikor azt hittem hogy
beleástam már valamit földembe
mert azt hittem én
emeltem magamnak egy álcát
polcomat díszítve
harcomat kilesve
kerestem a legmegfelelőbb tervet:
mely' fog kisorsolni egy percet?
öleltem valamit csöndem rejtekén
most már
semmit nem rejtek én —
bár mindenem gyönge birtoklás
bár igazán nem is lehet a hiányt
bár létezne az a felpanaszolt fertő
és a bárka alatt tenger nem pedig
az az iszonyatosan pezsgő
önmagában párzó vérözön:
ebbe fúlva köszöntöm
és köszönöm magamnak
ezt a gyönyörű árkot melyet valóban
beleástam rég halott földembe

Átdolgozott kiadás

Alcím
szeretnék elmesélni egy történetet
egy történetet szeretnék elmesélni
elmesélni egy történetet szeretnék

Mottó
hogy oda nem illeszkedik pontosan
nem jelenti, hogy odaillenék

A megfeszítés
a gerince az egésznek
egy izgága mozzanat volna, mely a belső csendből
vágott keresztül a tudatlanság tébolyán
mert ez lett képződménye annak a közönyös percnek
mely a homokórát szép lassan fényesre csiszolta
asszociációk nélkül

Egy reménykedő rész következik
nem egészen én irányítom

Cáfolat és érvek
keserves a mosoly lélektelenítése
és hogy a varázsos lényegből is
csak kislányok deflorálását hámozom ki
jó szívvel, szerelmesen,
szomorú ez, mert
vakság még nem nyűgöz

Katarzis egy új izgalom margójára
sosem láttam de két nap
bukkant fel a messzeségben, hogy
elborítsa mámorral az egész kitikkadt horizontot

Végefőcím
nem szeretném tudni, mi közöm az egészhez,
ha megtalállak végül,
te sem menekülhetsz aztán
te sem körözhetsz, mint drága börtönőr
lelkem kívánt celláját védvén
neveddel tapétáznám könnyű fogságom újra és ismét
szűnjön szörnyű szabadság!
végleg

Hamvak tűnnek

tüzes tócsa véres sár
könnyed csillag lázban ég
rátok úgyis mámor vár
beterít a könnyes lég

elveszik mi féltő hűs
lángot látva mást ígér
csontot tör és csendet fűz
nyújtózik s csak testig ér

keress benne három bükk
teremtve is kereshess
lármás halál rajtad függ
igazodj hogy szerethess