2010. július 5., hétfő

Converge + Kylesa + Kvelertak + Gaza - Dürer - aug. 9.


Augusztus 9-én ismét magyar terepen bizonyíthat a káoszt mint létformát muzikalitássá alakított Egyesült Államok-béli alapcsapat, a Converge! A matekos borultságot a hardcore agresszivitásával egybeolvasztó banda sosem volt a hagyományos megoldások híve, épp ezért hitelesen válhatott egy generáció hangjává, egyúttal egy antagonisztikusnak tűnő különböző zenei világokból alkotott, diszharmóniájával éppen hogy a lét teljességét szolgáló csoportosulássá. Habár diszkográfiájukból a 2001-es Jane Doe számít a legismertebb mérföldkőnek, a színtér egyik legfontosabb produktumának, ők azóta sem adtak ki soha fércművet és a lemezeik megjelenésének gyakoriságára sem lehet panaszunk. Míg a You Fail Me 2004-ben sikeresen emelte újabb szintre a szónikus kirohanások és a katartikus dühkitörések hatásmechanizmusát, addig a No Heroes és a tavaly megjelent Axe to Fall újabb és újabb oldalait villantotta meg korunk egyik legintelligensebb tolmácsolóinak. Jacob és társai legutóbb 2008-ban jártak nálunk, akkor az Integrity-vel és a Coliseum-mal az oldalukon süllyesztették el az A38-as hajót, ezúttal pedig a Dürerben bizonyíthatják, hogy 2010-ben is egy ereje teljében lévő koncertbandával állunk szemben.
Ezúttal a norvég Kvelertak fogja betölteni az egyik előbanda szerepét, akiknek idén megjelent self-titled lemezükön kívül eddig csak egy EP-jük látott napvilágot 2007-ben Westcoast Holocaust névre keresztelve. Már akkor is sejteni lehetett, hogy nem egy hétköznapi formációval van dolgunk, ezt pedig új albumuk, amely az év egyik nagy meglepetéseként tartható számon végleg bebizonyította. A black metal és a koszos garázsrock jellegzetességeinek ilyen szintű egymás mellé rendeléséről eddig nem igen kaphattunk pontos definíciót, ám immár ez sem ismeretlen számunkra, augusztusban pedig közvetlen közelről is elkápráztathatják érzékszerveinket a fájdalomtól teljes erődemonstráció és egyszerűségében őszinte zajkeltés ilyetén kétélű prezentációjával.
A Gaza He Is Never Coming Back címmel tavaly jelentetett meg egy azóta sem túl felkapott lemezt, az USA-béli srácok ennek ellenére egy igencsak értékes anyagot jelentettek meg a hardcore mogorvább területéről némi komplexnek nevezhető modernebb ízzel, amely talán leginkább rokonságba vonható a Converge zeneiségével. Egyébként a turné egyik legnagyobb erőssége éppen az egyes bandák által képviselt zenei sokszínűségben rejlik, ez is adja majd meg az este egyik legfőbb hangulati megnyilvánulását.
Ezt a sokrétűséget pedig főképp a Kylesa hordozza magában a fellépők közül, akik egyszerre bizonyulnak remek képviselőinek a sludge gerjesztette súlynak, a pszichedelikus szárnyrebegtetésnek (á la Pink Floyd), mélyen dohogó gitároknak és a két dobos (Carl McGinely és Eric Hernandez) nyújtotta erőteljes pulzálásnak. A Laura Pleasants személyében még egy női tagot is sorai közt tudható zenekar legutóbbi lemeze Static Tensions néven nyűgözött le minket, de már az előd Time Will Fuse Its Worth sem volt egy átlagos korongnak nevezhető. Aki kíváncsi az effajta kavalkád élő bemutatásának milyenségére, az nem kérdéses, mit fog csinálni augusztus 9-én este.
A turné egyébként pár nappal később a cseh Brutal Assault fesztivált is eléri, így aki egy héten belül kétszer is meg akarja tapasztalni a lendület és értékközvetítés zsigerig ható kompozíciójának erejét, az kövesse példámat és útját irányozza 9-én a Dürer kertbe, két nappal később pedig a jaromer-i Josefov-erődbe, nem fogja megbánni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése