A norvég Fleurety már a '90-es években is egy létező, underground szinten értékes és szerethető muzsikát közvetítő banda volt, ám a nemzetközi ismertséget csak az ezredforduló évében megjelent Department of Apocalyptic Affairs hozta el számukra, egyúttal be is bizonyította, hogy sokkal több van bennük, mint a korai demok alapján gondolhattuk volna. A '90-es évek derekán még ők is a szép számmal jelen lévő északi black metal csapatok sorát gazdagították, bár annak is egy szélsőségesebb, kevésbé befogadható változatát nyújtva. Hatásokat itt felesleges is megemlíteni, a Fleurety sosem volt a szokványos hangzások szolgai másolásának híve, de valódi egyéniségük kibontakoztatását először 1995-ben kísérelték meg Min Tid Skal Komme című lemezükkel, melyen az anyenyelvükön írott szövegeken kívül a széles látókörű zeneiség és nyitottság volt szembetűnő, amely csak keveseknek lehet sajátja (habár azért illik megjegyezni hogy a Black Snow és az A Darker Shade of Evil demokon is voltak erre utaló jelek). A zenekart Alexander Nordgaren gitáros és Svein Egil Hatlevik szintis/dobos/énekes alkotja, Svein ismerős lehet már az Umoral-ból és a Zweizz-ből, illetve a Dodheimsgard-ban is volt már billentyűs '97-től 2003-ig.
Kezdeti anyagaikra jellemző szélsebes tempóknak és őrült sikításoknak '95-ös lemezükön már nyoma sem volt, annál inkább a hangulati emelkedettségnek (az En skikkelse i horisonten-ben már énekesnő is hallható volt!) és érettebb megoldásoknak, bár a black metalos él egyáltalán nem tűnt el zenéjükből, sokkal inkább sikeresen egyesült az elvont dallamokkal és éteri száguldással.
2000-es albumukat hallva azonban egy útjára sikeresen rátaláló bandával találhattuk szembe magunkat, akik higgadtan és mégis szenvedéllyel izzón voltak képesek kifejleszteni egy nagyon sajátos hangzásvilágot, mely egyaránt táplálkozik extrém zenei múltjukból és annak egy hihetetlenül megbolondított, világából kifordított önmagából, mely együttállást jól példázza az Exterminators című dal is, annak angyali női énekével, cirkuszi légkört (na egész másképp mint az uneXpect) és napfényes álomvilágot elénk táró billentyűivel, afféle kétszintes drámákat megszégyenítő síkok közti egyszerűségében kápráztató átjárhatósággal. A Face in a fever ezt ötvözi valamifajta szikárabb blackes vokállal, jellegzetes szaxofonnal, némi belassulással és Sverd (Arcturus) billentyűtémáival. A Shotgun Blast aztán a kedvenc szerzeményem mindúgy az albumról mint tőlük általában, egy mondhatni teljesen beteg tétel tiszta énekkel, Maniac (ex-Mayhem) vendégeskedésével, meseszerű prüntyögéssel, eszeveszett atmoszférával felvértezve. Elég csak a borítóra egy pillantást vetnünk, ha tisztában akarunk lenni vele, mit is várhatunk tőlük: a plüssnyuszi a gránáttal erről elég hatásos képet tud nyújtani.
A Fingerprint-ben ismét hallható női ének is (Karianne Horn által) földöntúli meneteléssel egybekötve, mely úgy képes elevenébe vágni az embernek, hogy közben egy percig sem tudja feledni azt az antagonisztikus hangulatot, mely az egészet afféle gyermeki bájba vonja. Mint kedvenc tündérmeséinkből jól ismert szörnyetegek, mindig van valami ami elhitetheti velünk, hogy csak egy aranyos kis teremtménnyel van dolgunk, ám képes másodpercek alatt véres cafatokra cincálni minket.
A norvég duóra sosem voltak jellemzőek a klisés szövegek, ezúttal is érdemes elemezgetni soraikat, a zenei oldalt kiválóan mentik át a szavak szintjére.
Az illusztris vendéglistát gazdagítja még Garm és Tore is az Ulverből, előbbi a Last-Minute Lies-ban hallatja hangját, utóbbi a Shotgun Blast-hoz és a Fingerprint-hez járult hozzá elektronikus témáival, de az album színvonalához hozzájárul még Hellhammer (Mayhem, ex-Shining, dobok az Exterminators-ban), Czral (DHG, ex-Ulver, dobok a Facets 2.0-ban) és carl August Tidemann is (ex-Arcturus, gitárszóló a Face in a fever-ben és a Fingerprint-ben).
Sajnos azóta nem sok anyag jött ki a Fleurety műhelyéből (nevük egyébként egy démonról kapták), tavaly viszont kiadtak egy EP-t Ingentes Atque Decorii Vexilliferi Apokalypsis címmel, ajánlott meghallgatni 3 szerzeményét a Myspace-oldalukon, jól tükrözi hogy mára sem veszítettek eklektikusságukból, tündéri mészárlást megörökítő festmény zenei világba való sikeres átültetéséből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése