Kollaps + Metrosection + Isten Háta Mögött - Dürer Kert - július 16.

Július 16-án egy eléggé csábító ajánlattal hívta fel figyelmünket a Dürer Kert, ugyanis a "kitépem a szíved hogy szemrevételezzem és egzakt fogalmakkal újraértelmezzem"-metal Isten Háta Mögött egy ingyenes koncert keretében bizonyíthatta nekünk, hogy mind arany, ami fénylik, főként ha bearanyozott burkát magunkra öltve egyé is válhatunk azzal, amik igazából vagyunk, amivé lehetnénk. Ilyenkor általában az ember egy perces ünnepélyes csend után ott folytatja, ahol abbahagyta, de sokszor már azért a fél pillanatért is megérte, hogy végiggondoltuk, mely jelenségek átformálásával lehetne minden valamicskét boldogabb, élvezetesebb. Ki tudja?
A Myspace-oldalán magyar/orosz/mexikói formációként megnevezett Kollaps kezdett 9 után nem sokkal, és mutatta be nekünk tudását a New Wave-es, alternative darkos muzsikák terén, amelyhez, meg kell hagynunk, értenek is a Fekete Zaj koncepciójába simán beférő fiúk. Nem sikerült még elmélyednem a munkásságukban, annyi biztos, hogy az effajta zenéknek mindig megvan a jellegzetes játékos hangulata, ezt elegyítik ők a post-punk-tól már jól ismert kellemes pengetésekkel (nekem az Amesoeurs is beugrik itt-ott témáik kapcsán, persze valószínűleg csak a műfaj hangzásvilágának kiemelkedően pozitívabb, egységében felemelő sajátossága miatt. Az I wanna touch you (lehetne ennél New Wave-esebb címet találni? Depeche Mode-fanok előnyben!) élőben is tetszetős volt, több címet most nem is tudnék megnevezni, de biztos játszották a Myspace-ükön hallható dalokat is, mint a szárnyaival ritmusra verdeső Pure Isolation vagy az alterosabb, lassabban kibontakozó Swan Song.
Utánuk következett a Metrosection, akiknél már a vetítés is beindult (legalábbis nekem nem rémlik hogy a Kollaps ilyen szinten nagyon mozgósította volna magát), volt itt minden, elkezdve a mosolygós-furcsán nevető lányoktól a Faith No More Tribute-szintű definitív kijelentésekkel bezárólag amit csak el tudunk képzelni. Zeneileg egy jobbára alternative-os világot kell elképzelnünk, a már említett hatással illetve felvonultatva a Pearl Jam-szerű grunge-os lebegést és egyéb modernebb dolgokat. Élőben sem voltak kevésbé impulzívnak mondhatók mint felvételről, habár a közel egy órás játékidő azért a végére már soknak bizonyult, már akkoris elégedett lettem volna, ha pár kevésbé fogós számot elhagynak a "több az néha kevesebb"-elv (vagy klisé) érvényesítése céljából, de azért meg kell vallani hogy ezek voltak jelen kisebb arányban a húzós dallamok, finomabb dolgok mellett. Az olyan dalok, mint a könnyedebb, valóban lágyan csordogáló River, az egyik legnagyobb sláger (egyben érdekesebb, jobban megfogalmazott sorokkal ellátott) Október (élőben sajnos Palika nélkül, pedig adta volna magát a közreműködés) vagy a Figures are Fading átütő erejű fiatalos mivolta itt sem voltak kevésbé hatásosak, bár azért egy kis rövidítés tényleg elkélt volna.
Aztán végre fél 12 felé a húrok közé is csapott az Isten Háta Mögött, rögtön az egyik kedvencemmel, a katartikus Jósolni bélből-lel, ami után sem ült le egyáltalán a hangulat, sőt! Palika jó szokásához híven ezúttal is jobbnál jobb beszólásokkal szórakoztatta közönségét, Tóth Gergőt még külön köszöntötte is (ő egyébként nagyon aktívnak bizonyult az éjszaka során, hajnali 5-ig legalábbis egész frissnek tűnt), és még azt is megosztották velünk, hogy tulajdonképp egy háromállomásos miniturné közepén járnak, de persze mégiscsak megtisztelve éreztük magunkat, hiszen jobbára a színtér egyetlen valamirevaló képviselőjéről beszélhetünk, akiknek erejét mindig öröm testközelből is megtapasztalni. Harmadszor volt ebben részem, de a Megbántani egy szabót, a Kéjgáz, az Élettér-elmélet, a Közelítő-távolító és a többi kedvenc ezúttal is magával rántott, kifacsart és felmutatta végül a lehetőségek végtelen garmadájának gyönyörét. Ezúttal is tisztelegtek a VHK öröksége előtt az Aláírhatatlan történelem megidézésével, de azt hiszem egy új számmal is gazdagították repertoárjukat, legalábbis a visszatapsolás utáni szám nekem egyáltalán nem volt ismerős. Ettől eltekintve egész ígéretes volt, kíváncsian várom már a következő, negyedik albumukat. Sajnos túl kevésnek tűnt az a kb. 1 órás játékidő, amennyiből osztályrészünk jutott, én például szívesen hallottam volna még az Istenszabásút is, esetleg egyszer végre a Mária dalát is.
A Nuke-ot már nem figyeltem annyira, a tavalyi Azfesztes kihagyás után ezúttal a kedvem hiány volt a ludas ebben, de a Whore of Babylon-on kívül még nem sikerült nagyon fogást találnom modern metal-ként is megnevezhető zenéjükben, számomra kissé egysíkúnak tűnik az általuk prezentált mostanság divatos hangzásvilág.
A koncert viszont nagyon jól sikerült, mind az eddig felsorolt zenei szempontból, mind személyesen nagyon jól éreztem magam, bár ez utóbbi inkább a jó társaságnak volt köszönhető (neki külön köszönet ezúton is hogy velem tartott és az estémet sokkal emlékezetesebbé tette:))